meta

"szeretem ezt az egészet...sze-..    ....szeretlek.." - hangzott el két pirulás között a város közepében, valamikor augusztusban, amikor az ember csak úgy kiülhet a napra, amikor csak úgy teszi magát a szép embereknek meg a szép márványnak, csak úgy szeret, "csak úgy", kicsit felületesen és mohón - issza a szobrokat és az árnyékokat, szivárvány fényfoszlányok pattannak retinájára, egy fagyit venne, könnyűn él. Jól vagyunk ilyenkor. Szerelmesen vagyunk. Szerelmünk, a Lány, ül mellettünk, úgy ül, ahogy soha nem mertünk volna a Lányra gondolni, mert nem ülhet belénk karolva, nem ülhet áhítat az arcán, és bizonyára csókolni sem fogjuk. Nagyzolunk - érezzük korábban, majd bűv-ütésre mégis ott lófrálunk a parkban, ebben az ámulatban, mert látjuk egészen közelről magunkat a szemében, az ajka csillogását, a nyaka illatát és a ruháit érdesen meg puhán, mind összehányva bőrünkre, orrunkra, mint holmi édes, ős elveszettség, olyan ez... ...és időtlenek és édesek mindezek az érdességek, ott, ahogy egymásba borulunk - édesek ekkor ezek az egyenetlenségeink, és semmi, de semmi másra nem vágyunk, köszönjük szépen. 

Majd elmúlik pár hónap, a napfény a sok falevéllel együtt elfakul, és mi meg beleesünk abba a méla kómánkba, csak úgy lézengünk szerelmünkben, próbálunk nem-megbántani, nem-megrökönyödni, hogy a másik más, utóbb próbálunk sokat nevetni is, mint azok, akiknek mindegy, akik így szépek, hogy mások - vitorlázunk még a meleg szellőkön -, a rádgondolás meg még mindig könnyes és eksztatikus, és esküszöm, rosszat soha nem akartam neked, még akkor sem, amikor illett volna, és bíztam, bízni akartam Benned, lelkem ennek persze nem felelt meg, de aztán elkezdtem némán bízni, és egy darabig jól ment a bízás, és te nem hitted, hogy bízok, de bíztam, és vívnom kellett sokat meg előled elrejteni a számtalan nyűgöm, de - végül is - rendben láttam mindenünk, néztem, ahogy épülünk, ahogy az ötéves nézi áhítattal az épülő kártyavárat. Nem, nem, nem akarja még csak sejteni sem azt a törékenységet, ami ott megbúvik! Inkább csodát sejt, és remél, és a szemét eltakarja, pont, mint én; nem akartam, hogy mi rozogák legyünk várként, nem akartam itt-amott azzal a nagy naivságommal példaként feltűnni, de azt akartam, hogy mi csodák legyünk. A bájé, az egymásba olvadó feketéé-fehéré, és végül sikerült is, meg nem is.

mindenesetre

manómnak

álmokból

mára is szépeket!

 

 

...eufóriát, letargiát, paranoiát, álmatlanságot, étvágytalanságot, motiválatlanságot, vagy éppen hiperaktivitást okoz. Legújabb felmérések szerint a tünetek éppen a fiatalkorúakat érintik a legsúlyosabban. Az országgyűlés rendkívüli ülésén létre hozta azt a Bizottságot, ami a további teendőkről fog döntést hozni. Bár a jelenségről eddig nem sokat tudni, valószínű, hogy a Bizottság javasolni fogja a szerelem pszichotróp anyagok listájára való felvételét. Eközben 100-200 fiatal tüntet a Kossuth-téren a Szerelem betiltása ellen. Szerintük a szerelmet helyesen alkalmazva az pozitívan befolyásolhatja a Szerelmes személy életvitelét. Nem gondolják, hogy a szerelem súlyos társadalmi problémákat okozna, hiszen az emberiség már évezredek óta használja, erről bőséges irodalom és régészeti leletek garmadája tanúskodik. A helyszínen megjelent néhány tucat ellentüntető szerint azonban a szerelem felelőssé tehető öngyilkosságokért, gyilkosságokért és háborúkért. A Szerelmes ember értékrendje felborul, csak a szerelme tárgya jár a fejében, ami elvonja az energiáját a mindennapi teendőktől, végül súlyos szellemi és testi leépülést okoz.

Magamban nyüszítek szánalmasan mint egy szégyenlős kutya. Csak raknának ki a hidegre,hogy jobban fázzak mint ahogy fáj.

Feldühít ha valaki rámmosolyog. Feldühít ha anyám gondtalanul locsolja a virágokat a szobában, miközben nem veszi észre, hogy begubózva fekszem az ágyamon.Az is zavar mikor a semmiről beszéltek és fontosnak érzitek magatokat. Mikor az utcán sétáló párocska kacarászik a hóesésben. Idegesítőek vagytok majdhogynem mind, és én egy pillanatig azt hittem, hogy van aki-ért. Nem szeretnék megszólalni, csukva szeretném tartani a számat, bár van mondanivalóm. Ha tehetném az arcotokba ordítanám ,hogy keljetek már fel és járjatok. De nem teszem. Inkább elrohadok magamban ez alatt a kibaszott gyümölcsfa alatt, és várom ,hogy a nyakamba hulló kukacok a testembe rágják magukat. Talán majd akkor ki tudok csikarni valamiféle együttérzést. Nem amiatt ami most van, csak úgy alapvetően. Elhitetitek magatokkal, hogy szükségetek van egymásra, miközben csak szeretnétek kielégülni.Hát  inkább úszom borgőzben, minthogy tiszta fejjel kelljen elviselnem azt a temérdek butaságot amit ti életnek neveztek.

Mit tegyek ha széttép a hiányod? Mindig onnan támad ahonnan nem számítok rá. Egy mozdulatból, egy dallamból, vagy egy véletlen emlékképből. Támad és meg akar enni. Engem akar ahogy én akarlak Téged. És félek leírni szavakat és mondatokat mert tudom ,hogy olvasni fogod és hirtelen lángolásnak hiszed ami bennem rendíthetetlen igazságként fogalmazódott meg. Milyen irónikus ha valaki attól fél ,hogy túlságosan szeret. Ijesztő is ha üresnek érzed magad Nélküle.

Mondják ,hogy az idő nem létezik. Egészen addig létezik idő míg újra át nem ölelheted, míg újra nem érezheted az illatát. És ez földi időben számítva lehet egy óra vagy egy hét, nem számít. Te úgyis végtelennek fogod érezni és csak azon munkálkodsz ,hogy minél hamarabb legyen vége. Legyen vége az időnek és jöjjön el ismét egy pillanat amiben örökre elmerülhetsz. De ne hidd ,hogy önző vagyok és amit itt írok az rólam szól.
Nem, ez nem rólam szól, hanem Rólad. És nem kérem ,hogy szeress vagy légy az enyém. Nem azt semmiképp sem szeretném ,hogy az enyém légy. Csak azt szeretném, hogy maradj még, maradj. 
 

"Kiírlak magamból, meggyógyulok.

Állok melletted, ahogyan máskor más mellett nem, és annyira szeretnélek szeretni, nem is tudod, nem is tudom, érzem, érzem. Most úgy teszel, mintha, azután mégsem, és én nem nézek rád, közömbös leszek, mostantól az akarok lenni és nem akarok a szádhoz érni, mint régen, mint tegnap. Mint egy perce még. Megérint, hogy itt vagy és úgy teszek, mintha másvalaki volnál és én se én, hanem az a másik lennék, aki nincs itt, akit nem érdekelsz. Már nem akarom megsimogatni a fejed, megnyugtatón és forrón és kinevethetően és banálisan. Nem akarom a szemedet nézni, amíg könnybe lábadok, nem akarlak megcsókolni és nem akarom, hogy megcsókolj. De mosolygok is rád, és nem kerüllek el, szóba elegyedünk, beszéljük ostobán a semmit. Hétköznapi leszek veled. Nem vagyunk ünnep többé, kár, hogy egyetlen percre se voltunk. Nehéz a szívem, de majd ha akarom, nem fáj. Nevetek magamon, új-kamaszként: mindegy, ugye mindegy. Gondolsz-e bármire, ha látsz, ha látlak, mit gondolsz? Jó így? Így jó most? Már nem akarlak meghódítani, álmomban látott kép vagy, és én nem kereslek ébren, majd ha tudlak, nem kereslek. Nem kívánlak és nem akarok a testedhez érni, mohó markolással és cirógatással. Tévedés, hogy megszerettelek, nem megszerezni, nem birtokolni akarlak, nem, nem, inkább a semmi. A halálos közömbösség. A csend, mint sikoly. Így akartad, akarjuk akkor így. Meggyógyulok. Kiírlak. Magamból.

Csak rám ne nézz."

"Kezdem egyre inkább úgy érezni magam mint egy hisztis kissrác aki kapott egy meleg ölelést és egy jóéjt puszit, hogy aludjon.
Hát nem fogok aludni. Kimászom a paplan alól és a kulcslyukon keresztül fogom figyelni ahogy beengeded a kaszást a bejárati ajtón.
Még a lábát sem törölte meg a paraszt, de már az asztalnál ül és kakaóért kiált. Az én kakaómért."
 

Oszthatatlan sikert aratott az akasztásom. Volt aki sírt örömében, de a legtöbben rezzenéstelen arccal figyelték ahogy a kötelet a nyakamra rakják. Nem olyan illata volt a levegőnek mint amilyen egy akasztáshoz illik, inkább mint amilyen karácsonykor terjeng egy boldog család konyhájában. Mindenki örült, még én is. Az égen komor felhők játszadoztak, az alant lévők esőtől félve nyitották ki ernyőjüket. Ősz volt, a fák úgy ontották magukból a leveleket mintha csak ők sajnálnának. Ahogy megéreztem nyakamon a deres csomót testem összerezzent. Félénk kisgyermekként álltam a hüledező tömeg előtt. Az egyik sarokban hegedűszó zendült, az eddig nyugodtan pihengető börtönőrök is talpra álltak. Bajszos öregember lépett elém és olvasni kezdett. A rámruházott jogoknál fogva életre ítéllek. A vádpontok a következőek: Beleszerettél a lehetetlenbe és örökké hitted ,hogy valóra válhat. Alapvető érzelmeket rekesztettél ki valódból , halott álmokat kergettél. És legvégül: Sosem véreztél a célokért, inkább sorsnak hitted ami történt. A férfi hátralépett. Reccsenést hallottam és a kötél rostjai nyakamba vágtak. Testem megfeszült, ereim lüktettek. Erőt vettem magamon és számban tartottam a torkomon feltörekvő vérözönt. Édeskés volt és kellemesen meleg. Szemeim kidülledtek és jobban láttam mint valaha. Láttam a végtelent, láttam a semmit, s láttam őt is valahol a szabadság tengerének partján. Örültem ,hogy éri a nap ,hogy lélegzik, hogy van. Örültem ,hogy voltam, láttam ,éreztem. Vele. Bocsánat ,hogy fájt.

Egész nap azon járt az agyam ,hogy mit értettem félre, vagy mit nem. A baj az, hogy nem tudok különbséget tenni.

Szeretem elveszteni az eszem mostanában. A probléma ,hogy másnap mindig rátalálok. Lehet, hogy úgy lenne jó ha eldugnám jó mélyre egy gardróbba, hogy csak az találhassa meg akit nem csak a vállfa érdekel és ,hogy márkás e rajta a kabát. De ha sokáig nem talál rá senki akkor elkezdik enni a molyok. Azt hiszem ez a folyamat kezdődött meg nemrég és bomlik a szövet.

Kedvem lenni megállni egy járdaszegélyen, és az éppen közelgő akármi elé vetni magam. Sokan szeretnek arról beszélni amiről fogalmuk sincs. Nem, erről nem kell beszélni, még csak mosolyogni sem kell. Minek az érintés, minek a szó? Mindezekkel megpróbálod kimutatni amit lehetetlen. Hazug cselekedetek. Csak remegni kell, csendben,egyedül. És majd egyszer elmúlik. Elmúlik és akkor leszel igazán mérges magadra. Amikor könnyekkel mosod a szobád padlóját és te vagy a rongy. Te vagy a rongy.

Utálom ,hogy születésemtől fogva el vagyok kötelezve minden felé. Vannak emberek akik állítólag szeretnek, őket még sem vehetem semmibe. Túl egyszerű lenne lelépni a járdáról és elfelejteni mindent. Már magamon kívülre sem menekülhetek, ott is ugyanaz a kép fogad. Maradok hát a hideg padlón, hátha valaki felránt és nekem adja a pokrócát.

Kéretlen érzelem, öntudatlan mozdulatok, a lepedő is gyűrött.
Nem ,nem az.Nem tudtam este aludni.Sok-sok ránc ,de csak egy érzés.
Jó ideje szorul a gyomrom és éhes sem vagyok.Gombóc a torkomban pedig rég nem ettem fagyit.
Az legalább finom.Ez egyszer keserű,máskor mennyeien édes.Csak ne pörögne.
Így érdemes felkelni, újabb nap, újabb esély.
Olyan optimistának kéne lennem mint az egérnek a pincében, az még a fogóval a nyakán is remél.
Én még a fogót sem látom ,a sajt szagát sem érzem, mégis lemondok minden percben amikor valami visszavet.
Nyüglődöm mint egy óvódás kisgyerek aki nem kapja meg azonnal a matchboxot.
Ez a pár nap több évnek tűnik.Pedig egyetlen pillanatban össze tudnám foglalni azt ami belülről feszít.
Attól félek ,hogy nem jön el ez a pillanat és szétesem.
Szétesem apró darabokra, s mikor újra összeállok már csak magam árnyéka leszek, ami eddig is voltam.
Ments meg kérlek...

Lebomlott a védőréteg. Egy mosollyal tette. A képe még mindig előttem. Láttam benne mit rég keresek. Közelebb vagyok mint valaha voltam vagy leszek. Ha ez nem az, akkor tüzet rakok. Tizennyolc faág, és már lángolok is.

Csak szorítsd ökölbe a kezed és mondj valamit, valamit ami jobb mint a semmi. De úgy szorítsd , hogy mélyedjen a húsodba a körmöd. Úgy szorítsd , hogy igaz legyen.

Azt kerestem mit te keresel. Téged kerestelek magamban és magamat kerestem benned. Meglettünk.
 

 Minden hogy kitágult…

Minden hogy kitágult, mióta elmozdulhatok nézésem mögül. Nem fedi el többé képeivel azt, aminek már nevet sem adok, amibe már csak hanyattbukhatok. Áthullok eszméletemen. Állandóan következem.

Feleszmélek.Kezembe lágyan simuló üvegcse, benne a hűs nedű habos.A többiek előrébb mint én de nem zavar,a föld nem forog gyorsabban.Az ég csillagos, eső nem lesz, a szél csak annyira fúj, hogy ha lefekszel a fűbe lásd a szálak táncát.Egyik sem ér a másikhoz ,tiszteletben tartják egymást mégis közelednek.Néhol egy virág töri meg a minimalista látomást, és rájössz ,hogy a bokor rejthet akár kutyaszart is.De ha nem akarod látni, hát nem látod.A levelek eleget takarnak.De jajj, egy kikerülendő forma.A szökőkút fáradhatatlanul próbálja lelőni az égről azt a néhány kósza felhőt.Megcsap a fenyőillat és meg sem állok az első törzsig ,melyen aranysárgán ragyog a friss gyanta.Nem gondolok szőrtelenítésre csak nekidőlök az illatozó növénynek és iszom egy kortyot az üvegcséből.A többieket már nem látom,de egy-két eltévedt hangfoszlány még megcsapja a fülem.Egy szentjános bogár repül el előttem.Egyre több követi és már egybefüggő fényoszlopot látok mely balról jobbra halad, nagyon mátrix.A fehér nyúl nem mutatja magát,a bogarak is elhaladtak már.Az éjszaka zenéjére eltudnék aludni:Az alapot a tücskök adják, folyamatos halk ciripp.Hogy ne fulladjanak ki hamar,szettekre osztják a dalt ,egyszerre csak egy dolgozik.Az aljnövényzetben neszelő kisállatok a tappancsaikkal verik a száraz faleveleket,jó kis dobszerkó.A bagoly is beszáll néha egy két uhuval,ő nem dolgozik sokat, lusta állat, látszik a szemén is.Végső soron aludhatnék, mi bajom eshet.Elhelyezkedem kényelmesen és gondolkodóba esem.Van e puhább matrac a gyepnél,védhet e biztosabban bármi az eső ellen mint a fenyő ágainak tökéletesen illeszkedő szerkezete.A szél ringat álomba, gyengéd és hűs.
Reggel egy utasszállító zajára ébredek.A szemeim még csipásak,de elindulok haza, dolgom van.Busszal utazom, otthon ételt melegítek a mikróban, aztán a számítógépen elintézem a munkát.Nem vagyok más csak egy lusta áruló.

voltaképp nem számít, hogy egyszer válaszol-e valaki kismillió kérdésemre
inkább rájövök újra : a kérdés csak újabb kérdéshez vezethet
inkább arra gyúrok, hogy is kell magam mögött hagyni kérdéseim meg kétségeim
- mi szükség rájuk, választ nélkülük is kaphatok!
mert létezhet-e korrektebb válasz az olyannál,
ami nem akar megfelelni egy kérdés szeszélyeinek? :)

One Art 

The art of losing isn't hard to master;
so many things seem filled with the intent
to be lost that their loss is no disaster.

Lose something every day. Accept the fluster
of lost door keys, the hour badly spent.
The art of losing isn't hard to master.

Then practice losing farther, losing faster:
places, and names, and where it was you meant
to travel. None of these will bring disaster.

I lost my mother's watch. And look! my last, or
next-to-last, of three loved houses went.
The art of losing isn't hard to master.

I lost two cities, lovely ones. And, vaster,
some realms I owned, two rivers, a continent.
I miss them, but it wasn't a disaster.

---Even losing you (the joking voice, a gesture
I love) I shan't have lied. It's evident
the art of losing's not too hard to master
though it may look like (Write it!) like disaster.

Elizabeth Bishop

Egy ismeretlen csücske az országvalahol középtájnak, s ha pontosan nem is mértanában, de barátság és szeretet Tanában, augusztus havában ide gyűjtődnek egyre többpárezren. Szantálszagos színkavalkádja egy mesekönyv álomteremtményeinek, tündérek és koboldok találkozója a kristálydombok gombavölgyében.
Tetovált szárnyaikon repülnek át az éjszakán, neonfényű neolények vibrálódnak mosolyuk szaván.
A zene végtelenbe tartó ritmusára ringva-rengve, a basszusgörgető lankáról visszaverődve az apró lidércek nagynak érzik e helyt. A Nagyszínpad előtt a nagy Tűz lángol, sátrak a nagydombon ahol nagy a tömeg , nagyon boldogan, közösen dobbanó szívvel, lélekkel a Nagygöncöl alatt.
Eszménycsere az idegennyelvűek manótanácsában, az arcbafúrt fémcsörgés közepette átbeszélt történetek dallamba hallomása.
Szabad szabadnak lenni! Kutyák csatangolnak gyermektáncok lába közt, s ahol ér, ott ér megpihenni, megnevetni, átadni.
A GOA Törzs a fejjellefák törzsének sora alatt pulzál, szivárványgépek ontják oltalmas hűs cseppjeik, s a megpihenni vágyók árnyékejtőernyők alatt lebegve ereszkednek a hangokkal a földre. Goababák goaboát tekernek magukra a körhintán. Rúdján szélhalacska jelez vihariránt, de a kósza hír
is elpárolog a ragyogva előbújó napsütésben. Csak frissítőként fúj a szellő a kékfehér sátor felé, ahova behúzódnak a chilling-elők a pár cseppje eső elől, szalmapuha melegontó bálaágyba. Van így, hogy jól esik!
A főfény este még nagyobb tűzzel ég, s Juno Reactorában hatalmas aktivitást mér az örömmutató. Élő zenében tombol a csapat, rastahaj libben oda, hol indiánlány dobbant, s robbant a szeretet égisze alatti örömtánc.
Egyszer az életben jó lenne mindig így!

a parázs már végén jár tegyük le végre a füstöt

előttem múltheti újságon szanaszét dohányszemcsék

éppenség van nálam néhány tudathasadás

de tegyük fel nem mondom szerintem ki a hibás

meggondolt minden szó érdemes volna leírni

emléknek elmegy de jelennek pocsékan szól .

köztéren kettesben bárkiből lehet még ember

jelszót ha mormolok gyengülnek gátlásaim

...és akkor jó már
és akkor változuunk
és akkor jó már
és akkor változuunk
és akkor jó már
és akkor változuunk
és akkor jó már
és akkor változunk

tovább.

a parázs már végén jár tegyük le végre a füstöt

előttem múltheti újságon szanaszét dohányszemcsék

éppenség van nálam néhány tudathasadás

de tegyük fel nem mondom szerintem ki a hibás

Szambázó láplények ropták a kis erdei tisztáson, néha-néha egy málnát szakítva a szent bokorról. A fák és minden növény egyszerre lüktetett mintegy megadva a kellő ritmust a halk zenéhez, vagy fordítva, a zene adta a kellő lüktetést és magukban a növényekben már megvolt a ritmus születésüktől fogva. Aki kókadozni kezdett volna, azt lágyan körbefogta két nagyfülű törpe, és addig pörgette míg el nem szállt belőle a fáradtság. A csillagok szépen és sokatmondóan ragyogtak, mint ahogy mindig is, csak talán eddig jobban érdekelt a horizont és ami attól lefelé található. Most inkább az eget kémleltem, s csodálkozva eszméltem rá, hogy a málnában is vannak magok, sőt ha tehetik beragadnak a fogak közé. A következő pillanatban lengeruhás lány termett mellettem, átnéztem hát a másik oldalra hátha ott is terem egy, de nem. Amint tekintetem a lány két szépen ívelt szemöldöke alá fúrtam, megelégedtem a látvánnyal és a mennyiséggel. Belőle is csak egy van, belőlem is csak egy van, és hát az pont kettő, ami különösen páros szám. Ó igen a szám, elharaptam. Francba. Sebaj, egy kis zsepi meg két mentolos menthos mindent rendbehoz. Már megint jön fel a nap, én meg nem vagyok álmos. Még jó ,hogy itt senki sem az, különben kivel mázolnám tele reggeltől napestig az elmém által vetített vásznat. Nincs ember, nincs ecset. A festéket meg mindenki hozza magával, tapasztalat alapján keveri neki tetszőre, aztán felhordja a vászonra. Ha nem tetszik megmondom, de attól a folt még ott marad. Ezek a kis ecsetvonások alakítják a nagy művet. Elveszünk,hozzáteszünk,ráteszünk,lefedünk,aláhúzunk,kihúzunk ésatöbbi'.
Végül rengeteg esztendő után látok majd egy képet ami én vagyok. Tetszik , nem tetszik, én is alakíthattam, már kész van.Nem változtathatsz, hát nem látod a lakkréteget?Még megkarcolnád...

nem hátráltat ma a halál se

angliába.

- - -

gyanakszom arra, aki az egész világot elmondja fasznak, engem pedig pont nem.

kalapkabát

...eszement szeretet.
beleszeret bárkibe,
szerelmes a szerelembe,
ráhúzom bárkire.
képtelen képletek,
képlékeny értelem.
szemérmetlen,
szemtelen
érzelem a végzetem

tyű

Ha lekurvázom az érzést, nem szűnik meg, pedig lekurváztam. Ha lekurvázom a kutyát, nem sértődik meg, pedig lekurváztam. Ha lekurvázom a nőt, nem áll arrébb, pedig lekurváztam. Mire is jó a lekurvázás? Elbaszott belső érzésvilágunk csökevényes kivetülése szavakba öntve, a tetején egy kis tejszínhabbal. Meg egy kis pattogós cukor. Olyan mint egy műanyagbilincs, aminek nehéz szabadulni a szorításából, de öntudatosan eldughatunk egy rambókést is a konyhaszekrény mögé. Csak izzik a szpirit a gázrezsón, be ne robbanjon a lakás. Holtodiglan csiszolt kőszerű gyémántkincs a lélek, és nem szereti ha megkötik. Ezért is kaptunk egy testet amivel kényünk, kedvünk szerint terülhetünk a térben. Tépj egy virágot, és nézd ahogy lepereg a zsálya előtt a saját kis roadmovie-ja. Látnok volt ő életében, de a lottószámokat sosem tudta.
Maradok a régi, jól bevált módszernél. Tapasztalat-eldorádó, ha az ember tudatotmódosít kevélyen. Juhnyájat is terelhetnék éppen, miközben acidbe mártott pipát szürcsölök a bajszom alatt, de ahhoz nincs meg az indíttatás. Lehet, csak elhagytam a slusszkulcsot. Inkább csüggnék valaki ajkán, és mennyei mannát áramoltatnék át a bőröm pórusain. Végeredményben egy-null a horvátoknak, a saslik meg nem egy madárkloáka, hanem étel. Kellemes rezgést.

Piros exobolygók kerültek a Föld légterébe, nekem nagyon tetszettek, hallottam valahol, hogy egy ember vett az egyiken egy pihenő telket, ami nem volt más, csak egy ágy, állomás a lázadó magányban.
gondoltam én voltam, nagy négerrel az exobolygó alatt hajóztam, banánból kínált kokaint de nem kértem, inkább majd odakint.

utána mentem a déneshez vizsgázni, mondom neki, nem lesz ám akármi, hanem entheogén szerek, ahogy belemennek...
szal érted.

erre ez bekapcsolta tévét, benne a gyurcsány nem siette léptét.
fején egy bazi nagy gomba
vaze aszonta,
hogy ekikatonái elfoglalták erdélyt
ott termeszt most szentélyt.
kérdezték tőle, hogy az meg micsoda,
de ő a fejére mutatott, ahol ült egy csudagumba.

orbán viktor is vallott, hogy ő ezt is azt is fogyasztott.
hát még a rendőrfőnök, ki triphegyet megövött.

basszameg mondtam dénesnek, nem lesz érdekes a dolgozatom, max négyes lesz.

- Mondhatnánk, hogy minden kedd fontosabb. Tulajdonképpen, mondhatnánk azt is, hogy a kedd a legfontosabb, akkor nyugodtan csinálhatod amit neked rendeltek, nyílhatsz, nyalhatsz virágként, aki csak most néz tükörbe először - mondta a fiú.
- Jaja. Már csak három utca - felelt a lány.
Padkán ültek.
- Mindig...de mindig.. hogy három utca...hogy mindig csak három utca van hátra... ha mondanál két számot, az is csak két hármas lehetne. Mindig azt mondod, hogy három utca van hátra. Tulajdonképpen mást nem is mondhatnál, amíg te te vagy.
- Tényleg annyi.
Momentumnyi édes habozás után tette hozzá:
- Hát nem ÚGY három, tudod, csak a két függőleges kivételével... szóval kettő plusz három.
- Az öt. Az még mindig képtelenül kevés a te szádból. Tudod mit, inkább össze kéne szorozni. Ja. Az akkor is csak hat. Vigyorgok - mondta, és vigyorgott, mint akit a vigyoráért szeretnek.
Ültek még.
- Ja, és mindegy is, hogy hat vagy öt, nem?
- Nevetek - nevetett a lány, és egyetértettek.
Átnéztek az utcán, és a bokrok mögül postás termett elő, karcsú biciklivel és karcsú zöld táskával, ráérősen, mert már nem volt sok hátra, és egyébként is fúvott valami könnyű, hűvösebb levegő rá, csak úgy, ajándékképp. Lábai közt láthatatlan macska neszelt gyermekként, mosolyt kiáltott, majd futott tovább a szélbe.

XXVII.
FELHŐTEMETŐ:
-A hely, ahová a halott felhők mennek.
-Valaki, aki felhőket temet.

Kék levegőégen méltóságteljesen úszó konstans polimorf.
Fehérnek látszik, de ez csak a fény játéka.
Vastag szürke rétegekben elfátyolozza a Napot, a világra homály telepszik.
Se fény, se víz.
Megölöm őket, lepárolom, eső lesz belőlük, a földbe temetem őket, sarjadjon élet nyomdokaikon.
De sajna, csak gyom terem, mely elfojtja a csenevész gyümölcsfácskákat.
Mi legyen hát a felhőkkel?
Szelet támasztok, fújja el őket messzi vidékekre?
Menjenek máshová meghalni?
Nem.
A vízre itt van szükség.
A vízre szükség van itt.
Ha leesik, a Nap is kisüt.
A gazt kell kitépni.

Reggelszag csapta meg Lajos borvirágos szaglószervét, meg a gyomra is korgott már. A nap dühítően meleg nyalábjai Lajos hullámzó bélrendszerére vetették magukat a reluxa csápjai közt beúszva, mintegy rávilágítva a problémákért felelős területre. A sörösdobozok akadálypályaként feküdtek a szoba padlójának minden egyes négyzetcentiméterét beterítve. 'szommá...! - szólt Lajos, s felült szebb napokat is megélt ágyán. Mustárfoltos atlétája szorosan hozzátapadt dudorodó sörhasához. A fekvőalkalmatosságról feltápászkodva eltorzult arccal kezdett lavírozni a dobozok közt, közben orra alatt murnyogott. Az egyik falon Kiszel Tünde naptára díszítette a szobát, s Lajos, a spleen dacára, minden reggel rákacsintott annak reményében, hogy egy szép napon majd eljön az asszony és felajánlja magát egy vad szexre.

Petőfi

    (Zárójelben, gyerekek, a holnapi felmérés, nem kell megijedni, az ugye szellősen lesz, bekezdésekben lesz, a legjobb tudásod adod. Értem?)

    Most pedig beszéljünk Petőfiről. Negatív festést alkalmaz. Ez azt jelenti, hogy a juhnyáj hiányát rád bízza, hoty mit kezdesz vele. Értem? A csendet is rád bízza. Nem nem-lét, csak hiány. Télélmény.
    Enélkül, gyerekem, bármily szomorú, semmit nem tudsz a versről. Ide figyelj! Van itt egy megszemélyesítés, igen, aztán egy robosztus metafora, végül az egész meg van hintve szimpla jellemzésekkel, pölö, amikor a lenyugvó Napot egy országából kiűzött királyhoz hasonlítja a költő. Ezeket értelmezzed, és majd hasznosítsad. Enélkül ugyanis nincs művészet, értem? A karácsonyi ajándékod sem tudod kibontani balta, láncfűrész, kalapács nélkül, igaz? Tágul már a látótér, kérem...?

Előzmények: Brigitta méltatlankodott, miszerint a német tanár hibaként rótta fel majdhogynem tökéletes dolgozatában a következőt.Brigitta az elsápad szó helyett a sápad szót vetette papírra.Lássuk mi ebben a hiba!

']['oM  üzenete:
Kedves Brigitta!

']['oM  üzenete:
Az elsápad és a sápad szó közti különbséget szeretném most önnel érzékeltetni

']['oM  üzenete:
Nyilván ismeri a sáp szót

']['oM  üzenete:
Egyfajta adó

']['oM  üzenete:
Namármost a régi Magyarországban a sápad szó egybeírva azt a rendezvényt jelentette amikor a földművesek átadták sápjukat a nemeseknek ,lásd : Sápad-fesztivál

']['oM  üzenete:
Ilyenkor a nemesek krumplival látták vendégül a messzi földről érkező pórnépet

']['oM  üzenete:
A pórnép pedig hálája jeléül átadta a sápot (sápadott)

']['oM  üzenete:
Egy nagy vödörbe rakták és a rendezvény végén szétosztották a nemesek közt

']['oM  üzenete:
Az elsápad szó jelentésére is innen következtethetünk

']['oM  üzenete:
Ha valaki elsápad akkor valamilyen meglepő dolog történik vele

']['oM  üzenete:
A földművelők is nagyon meglepődtek mikor sápot kellett először fizetniük

']['oM  üzenete:
Nah innen jön az elsápad szó a magyar nyelvbe

']['oM  üzenete:
Köszönöm