meta

Emberi mivoltunktól fosztódunk meg azonáltal, miképp a tanárúrnők viselkednek, imhol lekezelően, néhol semmibe véve azon szándékunkat, hogy a tanár-diák viszonyt szeretnénk mostani állapotiból jobbá emelni. S ne kérdezz, s ne válaszolj, mert urambocsá' tolakodásnak vétetik, s megtorlatik valamely formában, legyen az szó vagy írás. Ha próbálkozást vélsz is felfedezni a tanerő által, hát állj ahhoz kétségekkel, s láss a dolog velejibe, hogy netán ne te ess arcodra. S miként Árpád felhozá minket kárpát szent bércére, nem hiszem, hogy ez volt vagyon első mondata:
- Pedellusoknak szabályba iratik, tízből kilencnek parasztnak lenni kötelező, a maradék egyet meg áldja meg az Isten.

Kiváltképp azon állítással nem értünk egyet, mely szerint a tanár egy képzeletbeli, önkényből fölállított rangdobogón magasabb, s egyszersmint előkelőbb helyet foglal el egyéb embertársinál, így a nebulóknál is.
S ne csodálkozzék senki emberfia azon, hogy temérdek história szóla pedellusok túlkapásiról a híradóban, de kiegyenlítvén a mérleget, néhány tanárverő sötétbőrű fiatalasszonyról vagy férfiúról is szó esik, csakhogy elfeledjük a tényeket. Hozzunk hát ellenpéldát, s a nép felejt!
S a törvény rendkívüli szigorral jára el eme nebulók ügyében, az önvédelmezést és stresszt - ki tudja miért- közveszélynek kikiáltva, ezzel elkeseredettségüket növelve, s serkentve a nebulók abbéli meggyőződését, hogy a katedrán túlra igazságnak és emberségnek még csak a lágy fuvallatja sem jut el. Így képezi az állam államelleneseit, kik tán szebb motívumot is alkothattak volna a vezetés és a polgárok ún. "egységét" jelképező, de valójában torz mandalájába.

Egy teremtett lélek sem volt az utcán. A házak Audrey feje fölé magasodtak, és ő ettől kényelmetlenül érezte magát. Néha a hold megperdült a tengelye körül ,de aztán rendszerint visszaállt eredeti állapotába. Audrey szája szélén minden egyes alkalommal kaján vigyor jelent meg, de amint észlelte ,hogy megint mosolyog megpróbálta összezárni a száját. Ez nem mindig sikerült és ilyenkor úgy érezte megbánt valakit. Megbánt valakit aki éppen nem mosolyog , vagy csak nincs oka mosolyogni. Ezért vagy azért ,de mégiscsak rosszul esett neki. Néha néha odaérintette a kezét a házak falához és érezte ,hogy lüktetnek. Nem túl gyorsan,s épp csak annyiszor amennyi az életbenmaradáshoz szükséges.
-Minek is többet a magunk javára.-gondolta.
Nem mondhatni ,hogy a falak hidegek voltak, pedig elég csípős volt az idő aznap este.Inkább kellemesen langyosnak és hívogatónak találta őket.
-Gyere be, magamba fogadlak és felmelegítelek.-szuszogták minden önzetlenség nélkül.
Az ablakokon kiáramló fényben kis molylepkék kergették egymást végig a sétálóutcán. A hulló levelek lágyan terítették be a macskaköves járdát amin Audrey sétált.
Nem is volt kemény, inkább arra a szőnyegre hasonlított amit Audrey annyira szeretett. A szobájában volt és ha az ember ráfeküdt úgy érezte mintha egy erdei tisztáson lenne és vadvirágok ölelnék körül, puhább volt mint bármi. Ahogy Audrey a leveleken lépkedett ugyanezt érezte, de volt még valami. Úgy gondolta ha most ugrana egy picit bizonyosan elrugaszkodna a földtől és akár a templom tornyát is megérinthetné.
De nem tette mert tetszett neki ez a téli, földi élet és úgy találta még nem áll készen arra ,hogy megtapasztaljon valami mélyen földöntúlit. Tetszett neki a helyzet, minden komikumával együtt de tudta ,hogy reggelre megváltozik minden.
Reggelre talán készen áll majd. Reggelre eltűnik a mókás hold és a táncot járó molylepkék serege is inkább más elfoglaltságot keres magának. Reggelre mindenki látni fogja azt amit most Audrey lát, és mindenki érezni fogja azt amit Audrey most érez. Még csak december 20.-a van ,de a templomtorony órája háromnegyed 12-őt mutat.
-Holnap,talán majd holnap- mondogatja magában Audrey és hazafelé veszi az irányt.

Véleményem szerint két vagy több árnyékot összehasonlítani, épp oly badarság mint két egyforma hópelyhet keresni a szénakazalban. Fontos e az árnyék mibenléte, s fontos e, hogy minden árnyék más mint a többi? Külsőre minden árnyék más és más,de igaz ez az árnyékok belsejére is? Hol is van tulajdonképpen az árnyékok belseje? Azt mondhatnánk az árnyék esete önmagával, hasonlatos a hópelyhes,jól ismert mondathoz, miszerint:
-Nincs két egyforma hópehely. Megnézte már valaki mindet? S ha nem ,akkor miért hozunk ilyen elhamarkodott kijelentéseket? Fontos e egyáltalán, hogy milyenek is ezek az árnyékok és hópelyhek? Fontos e, hogy mindenről ami körülvesz minket, tudjuk a felépítését és meg tudjuk magyarázni? Emberek milliói használnak naponta vasalót. Vajon hány százalékuk érti a vasalók működési elvét? Az űrt kutatjuk, űrturizmusról beszélünk, más bolygókról, univerzumokról ,mikor még magunkkal sem vagyunk tisztában. Nem illene előbb a magunk háza táján lenyírni a füvet, s csak azután szaratni a kutyát a szomszéd gyepére?

Éppenséggel nem a legjobb történés, de valami tevékenységgel azért segítsünk rá, hogy megfelelő legyen. Vegyük észre ,hogy a lány unoka már nagyobb bort az anyuka meg kicsit ivott. Az "A" kávézóban borgőz terjeng, a pincér felvilágosít, a bejárat előtt áll egy Suzuki Swift. A séfeknek nincs dolguk,tehát verset hegesztenek lenn a pincében. Mindenki alkoholizál, de a szalámis palacsinta meg a chai is jól fogy. Kálmán vígan szippant a kenguru ízű vízipipába, majd a kifújt füstön keresztül rákacsint az anyukára. Vannak itt idegenek, de legfőképp törzsvendégek henyélnek a bárban lefektetett báránypázsiton. A kis halványrózsaszín lámpások sejtelmesen világítják be a helyiséget. Az egyik lámpás kedvesen mosolyog rá az éppen belépő elf pultosra. Apjától kapta a munkát,kinek árnyékában általános tisztelet övezi. Ő készíti a legjobb eperzselé koktélt ,melyhez az alapanyagot saját maga termeszti a bár melletti epererdőben. A fiú belép a backstage-re, és kezébe veszi marhabőrből készült kesztyűit. A kesztyű engedelmesen illeszkedik a kezére, majd benövi egész testét.Kálmán kábult állapotban üdvözli a pulthoz lépő fiút. Megrendeli ásványvizét, s úgy dönt hogy a pultnál várja meg a szokásos éjféli transzt. Már csak két perc. A plafon hamarosan megnyílik és a kozmikus köd beszippantja a vidám vendégeket. Az ajtón "Zárva" tábla "Tárva" helyett, a séfek sem hegesztenek.

Megállítja-e a test a fényt, ha eme testeket isten szülte?

Vitatja az Ősanya Mephistot, és mi még csak azt sem mondjuk rá, hogy részeg. Hisz napjainkban "a pokol a világ része"-dilemma általánosan elfogadott realitisó. A sok kicsi közül mindenki itt van, hogy megváltsa a világot. És sok év után aztán vagy mit se mondunk, vagy semmit. Ki kérdést, ki választ oszt, de nézetem szerint egyik sem helyes, ugyanis mindenki a legjobban azt hangoztatja, ami fontos a kis lelke számára.
De először is nézzük meg a csipkebokrot; valóban banán terem-e rajta. Emitt egy ajtó, ott egy ablak, itt egy kotnyél, amott egy térdhajlat. Tiszta sztárvórsz. Remélhetőleg ezekből a sorokból már kitűnik elméletem lényege és magva, láthatjuk, ahogy az ördög leszerződött velem és hátamra rakta a táskarádiót. Ó, Mephiszto, erissz el, mert végtelen gonoszságod, a pokol pincére tálcán kínálja a köcsögséget! Ó, máris nem tudok ellenállni, muszáj lesz nekem 14 év alattival hálni. Szorongasd csak e szűk földi létem, s nézd végig, hogy nap mint nap mily csodákat vétek, hogy basznád meg Margit.
De egy idő után, mindezeket egybevetve is, fényt látunk az alagút végén, amely nem más, csupán egy aranyos kis fekete kutya, aki megmarad, s az életnek fog megmaradni vala.

A következő dolog történik:

Hidraulikusan leengedi a padlót a dolgozószobájában, ahol a talán csak sejtés-beli mesésen igénytelen uszkár csahol. Az ugrálás bizony nem egy csöndes vendéglátás, pláne egy szűk szobában, főleg, ha a tükröm csak az élet forrásaiban látja viszont magát. Terhünkre van, ha morog a kis ebadta; ha a forrás elapad, nem tanuljuk megbecsülni a földöntúlit. A szentséges eredet itt elkezd egy folyamatot, német nyelven, melynek drága a fordítása. Számára az elsődleges anyanyelv a német, és amikor az információ elkezdődik elkezdődni, ennek folyományaképpen pl. 1517 körül már 1620-as években kezdünk el járni.
De túlságosan is elkanyarodtunk a témától. Mert nem más következett volna, mint a Szent, Örökkévaló és Mindenhatón Mindenható cselekvő szófajú ige. Mit mond, mit hirdet ő? (Egyébként nem érdemes az igét ily magasra tolni, se nem lefokozni, elvan az ott magában.) Kezdetben gondolkodtam a világegyetem teremtő bekezdésén, de később rájöttem, hogy értelem és érzelem nem ugyanaz. Felesleges szavakba önteni azt, ami már csak úgy natúr is faszság. Inkább ugrottam - mondjuk, Faustig - és megalkottam a Bibliát szorgalmasan fordító énjét. Az "Ige -> Értelem -> Erő -> Hímsovinizmus" folyamatábra nem tett, nem is elvont gondolat, hanem eszme, a XI. századé. A tett mérvadó, az eszme ezenfelül még halhatatlan is. Szopás, mi? Mindenki mind magasabbra emeli arcát, míg nem meglepve tapasztalja az orrnyergére mért elementáris erejű csapást. S előtte-utána, mint egy mély vízió, jelenik meg a garabonciás diáknak öltözött Mephisto figurája, amint a színfalak mögül szerényen előlép, és tüzet kér. Az Ő bűne semmi több, csak az, hogy bolond világocskájában magát réznek tartja; no ekkor van az, hogy valójában vasból van, de nem nyeli a fényt, akárcsak én. Részem a sötét, de te alkonynak fogsz látni. A világot immár csak egy általános névmásnak tekintem, névlegesen: minden. (=Sok kicsi.) Mephisto paradox igazsága egy apró kivételtől eltekintve valójában hú, de titokban maradt. Megkaptuk azt, hogy az ellentmondás nem szükségszerű, csak ha ellentmondóan mond az illető ellent. A tagadás szelleme mikor életébe építette az embert, még nem sejtette, hogy az ember és ördög ily könnyedén eszmét cserél, az egyik mint őselem, a másik mint betolakodó. A szerepek rugalmasak...
- Pokol pecére! Szellem létedre csapdába hogy estél?
- Az ügy más formát öltött. Az ablakot anyukám mindig is nyitva tartotta szellőztetni, de sajnos sosem ugrottam ki. Vagy sosem ugrasztott ki önnön magam, vagy az ártatlan gyermek, ki ördögöt fogott, de ezt senkinek nem merte elmondani...