meta

Megállítja-e a test a fényt, ha eme testeket isten szülte?

Vitatja az Ősanya Mephistot, és mi még csak azt sem mondjuk rá, hogy részeg. Hisz napjainkban "a pokol a világ része"-dilemma általánosan elfogadott realitisó. A sok kicsi közül mindenki itt van, hogy megváltsa a világot. És sok év után aztán vagy mit se mondunk, vagy semmit. Ki kérdést, ki választ oszt, de nézetem szerint egyik sem helyes, ugyanis mindenki a legjobban azt hangoztatja, ami fontos a kis lelke számára.
De először is nézzük meg a csipkebokrot; valóban banán terem-e rajta. Emitt egy ajtó, ott egy ablak, itt egy kotnyél, amott egy térdhajlat. Tiszta sztárvórsz. Remélhetőleg ezekből a sorokból már kitűnik elméletem lényege és magva, láthatjuk, ahogy az ördög leszerződött velem és hátamra rakta a táskarádiót. Ó, Mephiszto, erissz el, mert végtelen gonoszságod, a pokol pincére tálcán kínálja a köcsögséget! Ó, máris nem tudok ellenállni, muszáj lesz nekem 14 év alattival hálni. Szorongasd csak e szűk földi létem, s nézd végig, hogy nap mint nap mily csodákat vétek, hogy basznád meg Margit.
De egy idő után, mindezeket egybevetve is, fényt látunk az alagút végén, amely nem más, csupán egy aranyos kis fekete kutya, aki megmarad, s az életnek fog megmaradni vala.

A következő dolog történik:

Hidraulikusan leengedi a padlót a dolgozószobájában, ahol a talán csak sejtés-beli mesésen igénytelen uszkár csahol. Az ugrálás bizony nem egy csöndes vendéglátás, pláne egy szűk szobában, főleg, ha a tükröm csak az élet forrásaiban látja viszont magát. Terhünkre van, ha morog a kis ebadta; ha a forrás elapad, nem tanuljuk megbecsülni a földöntúlit. A szentséges eredet itt elkezd egy folyamatot, német nyelven, melynek drága a fordítása. Számára az elsődleges anyanyelv a német, és amikor az információ elkezdődik elkezdődni, ennek folyományaképpen pl. 1517 körül már 1620-as években kezdünk el járni.
De túlságosan is elkanyarodtunk a témától. Mert nem más következett volna, mint a Szent, Örökkévaló és Mindenhatón Mindenható cselekvő szófajú ige. Mit mond, mit hirdet ő? (Egyébként nem érdemes az igét ily magasra tolni, se nem lefokozni, elvan az ott magában.) Kezdetben gondolkodtam a világegyetem teremtő bekezdésén, de később rájöttem, hogy értelem és érzelem nem ugyanaz. Felesleges szavakba önteni azt, ami már csak úgy natúr is faszság. Inkább ugrottam - mondjuk, Faustig - és megalkottam a Bibliát szorgalmasan fordító énjét. Az "Ige -> Értelem -> Erő -> Hímsovinizmus" folyamatábra nem tett, nem is elvont gondolat, hanem eszme, a XI. századé. A tett mérvadó, az eszme ezenfelül még halhatatlan is. Szopás, mi? Mindenki mind magasabbra emeli arcát, míg nem meglepve tapasztalja az orrnyergére mért elementáris erejű csapást. S előtte-utána, mint egy mély vízió, jelenik meg a garabonciás diáknak öltözött Mephisto figurája, amint a színfalak mögül szerényen előlép, és tüzet kér. Az Ő bűne semmi több, csak az, hogy bolond világocskájában magát réznek tartja; no ekkor van az, hogy valójában vasból van, de nem nyeli a fényt, akárcsak én. Részem a sötét, de te alkonynak fogsz látni. A világot immár csak egy általános névmásnak tekintem, névlegesen: minden. (=Sok kicsi.) Mephisto paradox igazsága egy apró kivételtől eltekintve valójában hú, de titokban maradt. Megkaptuk azt, hogy az ellentmondás nem szükségszerű, csak ha ellentmondóan mond az illető ellent. A tagadás szelleme mikor életébe építette az embert, még nem sejtette, hogy az ember és ördög ily könnyedén eszmét cserél, az egyik mint őselem, a másik mint betolakodó. A szerepek rugalmasak...
- Pokol pecére! Szellem létedre csapdába hogy estél?
- Az ügy más formát öltött. Az ablakot anyukám mindig is nyitva tartotta szellőztetni, de sajnos sosem ugrottam ki. Vagy sosem ugrasztott ki önnön magam, vagy az ártatlan gyermek, ki ördögöt fogott, de ezt senkinek nem merte elmondani...