meta

Feleszmélek.Kezembe lágyan simuló üvegcse, benne a hűs nedű habos.A többiek előrébb mint én de nem zavar,a föld nem forog gyorsabban.Az ég csillagos, eső nem lesz, a szél csak annyira fúj, hogy ha lefekszel a fűbe lásd a szálak táncát.Egyik sem ér a másikhoz ,tiszteletben tartják egymást mégis közelednek.Néhol egy virág töri meg a minimalista látomást, és rájössz ,hogy a bokor rejthet akár kutyaszart is.De ha nem akarod látni, hát nem látod.A levelek eleget takarnak.De jajj, egy kikerülendő forma.A szökőkút fáradhatatlanul próbálja lelőni az égről azt a néhány kósza felhőt.Megcsap a fenyőillat és meg sem állok az első törzsig ,melyen aranysárgán ragyog a friss gyanta.Nem gondolok szőrtelenítésre csak nekidőlök az illatozó növénynek és iszom egy kortyot az üvegcséből.A többieket már nem látom,de egy-két eltévedt hangfoszlány még megcsapja a fülem.Egy szentjános bogár repül el előttem.Egyre több követi és már egybefüggő fényoszlopot látok mely balról jobbra halad, nagyon mátrix.A fehér nyúl nem mutatja magát,a bogarak is elhaladtak már.Az éjszaka zenéjére eltudnék aludni:Az alapot a tücskök adják, folyamatos halk ciripp.Hogy ne fulladjanak ki hamar,szettekre osztják a dalt ,egyszerre csak egy dolgozik.Az aljnövényzetben neszelő kisállatok a tappancsaikkal verik a száraz faleveleket,jó kis dobszerkó.A bagoly is beszáll néha egy két uhuval,ő nem dolgozik sokat, lusta állat, látszik a szemén is.Végső soron aludhatnék, mi bajom eshet.Elhelyezkedem kényelmesen és gondolkodóba esem.Van e puhább matrac a gyepnél,védhet e biztosabban bármi az eső ellen mint a fenyő ágainak tökéletesen illeszkedő szerkezete.A szél ringat álomba, gyengéd és hűs.
Reggel egy utasszállító zajára ébredek.A szemeim még csipásak,de elindulok haza, dolgom van.Busszal utazom, otthon ételt melegítek a mikróban, aztán a számítógépen elintézem a munkát.Nem vagyok más csak egy lusta áruló.