meta

- Mondhatnánk, hogy minden kedd fontosabb. Tulajdonképpen, mondhatnánk azt is, hogy a kedd a legfontosabb, akkor nyugodtan csinálhatod amit neked rendeltek, nyílhatsz, nyalhatsz virágként, aki csak most néz tükörbe először - mondta a fiú.
- Jaja. Már csak három utca - felelt a lány.
Padkán ültek.
- Mindig...de mindig.. hogy három utca...hogy mindig csak három utca van hátra... ha mondanál két számot, az is csak két hármas lehetne. Mindig azt mondod, hogy három utca van hátra. Tulajdonképpen mást nem is mondhatnál, amíg te te vagy.
- Tényleg annyi.
Momentumnyi édes habozás után tette hozzá:
- Hát nem ÚGY három, tudod, csak a két függőleges kivételével... szóval kettő plusz három.
- Az öt. Az még mindig képtelenül kevés a te szádból. Tudod mit, inkább össze kéne szorozni. Ja. Az akkor is csak hat. Vigyorgok - mondta, és vigyorgott, mint akit a vigyoráért szeretnek.
Ültek még.
- Ja, és mindegy is, hogy hat vagy öt, nem?
- Nevetek - nevetett a lány, és egyetértettek.
Átnéztek az utcán, és a bokrok mögül postás termett elő, karcsú biciklivel és karcsú zöld táskával, ráérősen, mert már nem volt sok hátra, és egyébként is fúvott valami könnyű, hűvösebb levegő rá, csak úgy, ajándékképp. Lábai közt láthatatlan macska neszelt gyermekként, mosolyt kiáltott, majd futott tovább a szélbe.